2014. február 17., hétfő

Póló festés sablonnal - Tutorial

Na végre itt vagyok! Nem is kertelek, jöjjön akkor gyorsan a póló festésének menete, először képekben, aztán szöveggel:

  1. A notebookról átrajzoltam a sablon mintáját egy papírra, node nem akármilyen papírra. Ez az első (vagy talán az egyetlen) buktatója a dolognak. Eddig sosem csináltam ilyen vasalható papírral, mert nekem sem volt, de az amerikai oldalakon láttam, hogy mennyivel egyszerűbb így. Szóval kerestem, kutattam, bújtam a netet, hol lehet ilyet szerezni. Találtam is, "freezer paper" néven  kell keresni. Ennek beszerzése kissé bonyolult, vagy drága. Aztán jött az Isteni szikra (amivel a kedves olvasó még mindig nincs kisegítve), hogy anyu régi munka helyén (varrodában) ilyen papírral szabták a ruhákat. Hozott is haza szabás mintákat. Régiek voltak, lenyúltam. Működött! Imádtam! :) (és igen, balkezes vagyok :) )
  2. Puha hegyű ceruzát választottam, hogy ne bántsa a képernyőt. Nekem is állt a hátamon a szőr, a gondolattól, hogy azon fogok rajzolni, de őszintén szóval, mióta Szili terrorizálja, rosszabbat is kibírt már... És egyébként sem nyomtam rá a ceruzát!
  3. Csak egy sima kép a sima pólóról. A nyakában levő narancs sárga csík miatt döntöttem a narancs festék mellett.
  4. Így nézett ki, amikor még nem vasaltam rá a papírt, csak egyszerűen ki volt vágva a minta.
  5. A  vasalásnál gyengére kell állítani a vasalót. Hogy biztos legyek a hatékonyságban, többször is áthúztam a vasaló a papíron, de lehet kevesebb is elég lett volna, mert aztán alig tudtam letépni a papírt, de végül is nem volt gond :)
  6. Már rávasalva, de az apró részletek nélkül. Ha jól megnézi valaki, akkor látni, hogy a D és O betűnek még nincs közepe. 
  7. Ezt is külön ki kell vágni és a végén bevasalni a helyére.
  8. Ahogy a piros nyíl mutatja.
  9. A festés előtt mindenképpen tegyünk a póló belsejébe valami keményebb, vastagabb papírt, vagy műanyagot, hogy nehogy a hátára is rá kerüljön a minta.  Egyébként ez a narancs festék sötét textilre való, szerintem sűrűbb is, mint az ami világos vagy fehér pólóra való. Annál mindenképp ajánlott a póló belsejébe valamit tenni, pl kartont, mert ott tuti megjelenne a hátulján is a minta.
  10. A részletesebb pici részeket ecsettel festettem, így a festékkel is spóroltam.
  11. A nagy összefüggő területeket viszont  szivaccsal, úgy gyorsabban lehet haladni.
  12. Leszedtem (nagy nehezen) a papírt, de a pici részletek ott maradtak, pl a D és az O közepe, és a kutyák füleinél a beugrásban. Ezeket a papír fecniket szemöldökcsipesszel szedtem ki.
A végeredmény ilyen lett:


Van rajta pár dolog amit másként csinálnék, pl a szöveg elhelyezése. Az lett volna jó, ha éppen a fehér csíkba esik, de annyira izgatottan, gyorsan csináltam, hogy erre nem figyeltem. A mosás előtt viszont még jól bele kell vasalni a pólóba a festéket. én általában hagyom kicsit száradni, de még mielőtt teljesen megszáradna átvasalom egy régi pólón keresztül.  Egyébként, minden festékre rá van írva, hogy hogyan is kell rögzíteni.  
Még ide teszem a sablont, hátha valakinek megtetszik a minta, bár eléggé személyre szabott, mert balról jobbra sorban Aisha-Szili-Kicsi látható :) 

Nem a legjobb minőség, de szerintem használható.
Ha valaki kedvet kapott a póló festéshez, és esetleg kérdése van, csak bátran! :) Ha tudok, segítek!

2014. február 16., vasárnap

Mit főzzek holnap? - febr. 17-21

Ez a főzős téma kezd egy kicsit lanyhulni bennem. Nem azt mondom, hogy nem szívesen főzöcskézek, de mostanában nagyon nehéz a gyerek mellett. Nem tudom mi lett vele, de kb két hete rettentően anyás lett, ami abban merül ki, hogy állandóan cipeltetni akarja magát, és szinte megállás nélkül számlálja, hogy anyaaaaa :) Ennek én nagyon örülök, szívmelengető, de a cipeltetéssel kicsi felhagyhatna!
Jövő héten is lesz menü, szombaton csomót vásároltunk a spárban, vettünk rengeteg zöldséget is, és reggelire sokszor lesz a közejövőben libazsíros kenyér, újhagymával. Most szerettem meg az újhagymát! Időnkét újra ki kell próbálni a nem tetsző ízeket, hátha változott az ízlésünk! 
Na, akkor nézzük a menüt:

A képre kattintva receptet is találunk.
Hétfő: Csirkehússal, sajttal töltött gombóc, tejszínes gombaszósszal
Kedd: Lecsós hús és fasírt, rizzsel
Szerda: Paradicsomos leves, forgács fánk, szalag fánk
Csütörtök: Rakott krumpli, savanyú uborkával
Péntek:  Brokkolival, répával, borsóval párolt nyúlhús, krumplipürével

Holnap jön a mai pólófestés eredménye, egy viszonylag részletes, képes leírással! :)

2014. február 14., péntek

Pólófestés! - Vigyázz! Kész! Rajt!

Ma végre meghozta a postás a textil festékeket, amiket már, vagy 2 hete rendeltem. Már kezdtem lemondani róla, de ma... ma megérkeztek! Azóta pörög az agyam, hogy milyen pólót is készítsek először. Az már biztos, hogy Szilié lesz az első, egy bodyra tervezek... Több minta is versenyben van. Ma eldöntöm, megtervezem, és a hétvégén megfestem :) Aztán jön majd a folyamatábra! :)
Rendeltem egy nagy üvegcse feketét, és egy szettet, amiben sok kis üvegcse van. Összesen 6 szín, sárga, narancs, piros, rózsaszín, málna és barna. Van még egy szett, abban kék árnyalatok vannak. Azt majd a következő alkalommal rendelem, és akkor jön majd hozzá egy nagy tubus fehér festék, amivel sötét pólókra is lehet festeni.

2014. február 13., csütörtök

Bearanyozta a napom!

Ahogy a menüs bejegyzésben említettem, ma látogatónk volt. A barátnőm járt nálunk átutazóban. Még karácsonykor megbíztam, hogy hozzon nekem hímzős magazint. A karácsonyi nyüzsgés miatt viszont késett a kiszállítás, így akkor nem tudta elhozni nekem. De ami késik, az nem múlik! Most épp úgy örültem neki, mintha karácsonykor hozta volna... Ráadásul kaptam egy meglepit is! A kedvenc csokimat, a sokat emlegetett Reese's csokit! Nemhiába ismerjük már egymást 20 éve... :)  
Járt ajándék is az újságokhoz. Őszintén szólva, már nem tudom, melyikhez melyik volt csomagolva, mert olyan gyorsan téptük le a csomagolást :) A lényeg, hogy balra fent a hímzős pingvin, fonalakkal, anyaggal együtt, jobbra fent pedig egy pingvines képeslap szintén fonalakkal és anyaggal :) 

Ezen kívül is nagyon jó napunk volt. A gyönyörű tavaszi idő meghozta a kedvünket. Délelőtt a tökös tortát sütöttem, jól ki is füstöltem vele a házat... A torta forma nem zárt rendesen, így a vaj lecsöpögött a sütő aljára, ahol elkezdett égni, füstölögni. Gyorsan kikaptam a tortát, fogtam a gyereket, beugrottunk az autóba. Elmentünk apuhoz. Sétáltak Szilivel egyet kézen fogva, míg én intéztem a tortát és a ház szellőztetést.  Egy óra múlva meg is volt minden. Most az alvás után megint sétáltunk, úgyhogy őszintén remélem, hogy ma este jóízűen alszik majd a gyerkőc :)
 

2014. február 10., hétfő

Mit főzzek holnap?

Múlt héten kimaradt, és most is annyi kajánk van, hogy nyugodtan kihagyhatnám, de azért mégiscsak főzöcskézik az ember :)
Mindennek tetejébe csütörtökön jön látógatóba a gyerekkori/legrégebbi/legjobb barátnőm Londonból, de sajna csak átutazóban lesz, másnap már Dubaiiban sütteti majd a hasát (ő éli a másik énem életét... :) ), de előtte még kap tőlem egy  nagy sütőtökös sajtkrém tortát :),ezt nem írom a menübe, mert az egészet megkapja, de attól még komolyan dolgozni fogok rajta :) Azt mondta, azóta nem tudja elfelejteni, mióta megkóstolta. Ez ám a bók, ettől hízik a máj! :)


Kedd: Brokkoli krémleves, sajtos-sonkás csiga kelt tésztából

Szerda: Brokkolival, répával rakott csirkemell, sajtos tejfölös mártásban, jénaiban sütve

Csütörtök: Sárgaborsó leves, túrós palacsinta erdei gyümölcsökkel

Péntek: Marhahúsos lasagne

2014. február 4., kedd

Gyümölcsízes csoda

A jövő heti menübe akartam bele venni, de miért is várnék addig a bemutatással. Ha valakinek nincs ötlete a holnapi desszertre, vagy akár ebédre, akkor a következő gusztusos finomságot ajánlom. Még én sem próbáltam, de a közeljövőben biztos izzítom érte a palacsinta sütőt! :) A receptért köszönet Barbinak, a barátnőmnek, aki fiatal anyukaként lavírozik a londoni utcákon, 4 hónapos kisfiával és fakanállal a kezében! :) (Egyébként szerintem főzős blogot kéne indítania! Hallod? :) ) Az engedélyével megosztom a receptet:

fél pohár tejföl
1 tojás
teljeskiőrlésű liszt (amennyit felvesz)
A fagyasztott apró gyümölcsöket egy kiskanál mézzel össze olvasztjuk egy lábasban. A palacsintát vajon (nem margarinon) meg kell sütni. A tetejére egy kicsi tejföl, túró és a gyümölcsök.
Gyors, egyszerű, egészséges! Érdemes kipróbálni!

Februári tervek

Februárra azt tervezem, hogy:
- zónázok a házban
- felszereljük a gyerek szobájába a függönyt
- végre megcsinálom a konyhát, úgy, hogy picit jobban hasonlítson az én ízlésemre
- a Lickle Ted-es project folytatása. Szándékosan nem írok befejezést, ugyanis elég sokat vissza kell fejtenem, amit utálok!
- pólót festek, ha végre már meghozzák a textil festékeimet :)
- imádkozom, hogy legyen egy hét tél, havazás, hogy szánkózhassunk, aztán jöhet a tavasz!
- elrakodok az első teraszról

Mindenkinek szép februárt, azért élvezzük még ki a tél utolsó hónapját, eddig úgysem volt benne részünk.

2014. február 3., hétfő

Blogtörténeti mérföldkő

A blog történetében nem volt még olyan, hogy játékba hívtak volna. Ma ez is megtörtént, először! A történelmi pillanatért köszönet Christine-nek! A játék címe: Ismerjük meg egymást újra!

A szabályok:
1. Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kipécézett.
2. Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba.
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukon, hogy ki lettek pécézve.
2. A hét dolog... nem is tudom, talán a következő:
- Szeretem azt az érzést, amikor valamit befejezek, amikor büszke lehetek arra, hogy valamit alkottam. Sajnos ez elég ritkán fordul elő, gyakran elmegy a kedvem dolgoktól, és hosszú-hosszú időre félre teszem. Ettől függetlenül jó érzés, ha újra elő veszem és befejezem, bármiről legyen is szó!
- Szeretek hosszú távra tervezni, célokat kitűzni, nagy célokat. Ha elérem, örülök, de utána nagy űr van bennem, nem tudom, mihez kezdjek magammal, így picit kettős érzés ez. Nehezen találok újabb célt, ami iránt teljesen elkötelezem magam. Hajlamos vagyok több hónapra is csendes letargiába esni, ha nincs meg az az igazi tökéletes cél. Most van egy, a határidő kötött, 2017 nyara. De erről egyelőre csak ennyit :)
- Általában mindennel kések, nehezen tartom a határidőt, de esküszöm, igyekszem!
- Mindent elfelejtek! Azt is, hogy hol a cetli, amire felírtam, hogy mit kellene csinálni.
- Szeretem a jegenyefa sort, és alattuk sétálgatni. Valahogy elvarázsolnak. Szerintem a Liliomfi c. film miatt van ez így!
- Kettős énem van. Az egyiket élem a másikkal álmodom. Az egyikben a család, a másikban az utazás a főszereplő. Gondolom mindenki rájött, melyiket élem :) Valószínüleg ezzel sokan vannak így, de ez azért ennél bonyolultabb...
- Imádom a kutyákat, reese's csokit, ruhát venni a gyereknek, családdal lenni, de mindemellett csavarogni, vígjáték sorozatokat, a tökéletes hajvágást, autót vezetni, sétálni a dunaparton, hóesésben sétálni...és ha valaki még többet szeretne megtudni rólam, akkor katt ide.

3. Akiket kipécéztem:
Kifli és levendula
Rozy
Edige
Szilvi
Nem hét, de legyen elég a négy!