Mostam... Nem bírtam tovább! Tudom, hogy meg kicsit korai, de egyszerűen annyira gyorsan telnek az utóbbi napok, hogy azt éreztem neki kell fognom összekészíteni a cuccokat (értem ezalatt a kórházi táskát nekem és a Kiskukacnak). Aztán gondoltam magamban, mégsem túl takarékos, ha elindítom a mosógépet 5 darab aprócska ruhával, így fogtam az összeset, amit gyűjtögettem (egy jó nagy részét a rokonságtól kaptam, a maradékot pedig én vettem). Először azt gondoltam, ha szín szerint szétválogatom, tuti még mindig félig lesz a mosógép! Hááát.... meglepődve kellett tapasztalnom, hogy csak a világosakból úgy megpakoltam a mosogépet, hogy egyáltalán nem volt pazarló menet! A legjobb az egészben az, hogy annyira finom bébi illat van a házban, hogy már alig várom, hogy ez mindennapossá váljon :-)
A fehéreket már pár napja kimostam, ma a takarók, párnahuzatok, plédek voltak soron, illetve a maradék színes ruhácska. Hétvégén vasalok, és be is pakolom a kisszekrénybe őket (feltéve, ha beférnek...)!
Tegnap az autóban beszélgettünk a Szilárddal. Kérdem tőle, hogy szerinte mostmár mindig ez lesz? Mármint, hogy olyan rettenetesen erős féltő érzés van bennem, hogy hihetetlen! Először a kutyákkal kezdődött. Jaj, nehogy elüsse az autó, meg hasonló gondolatok. Tuti a terhesség hozta ki belőlem. Nem szeretnék az a halálra aggódós, majomszeretetben nevelő anyuka lenni, alapból szerintem nem is vagyok az a fajta. Szilárd csak annyit mondott rá, valószínüleg csak akkor leszek nyugodt, amikor mindenki a tévé előtt ül, és még a szobából sem teszi ki a lábát... Kössz szépen! Gondoltam magamban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése