Helyzetjelentés

Elég húzós napok után vagyok. A közepén írtam egy szép hosszú blogbejegyzést, de sikeresen kitöröltem. Nincs energiám újra írni, így csak egy rövidített verzió következik.

Az utóbbi időben nagyon elkapott a „hogy csinálják mások“ érzés. Valahogy semmivel sem érkeztem. A házban mindig mintha bomba robbant volna. Azt sem tudtam mihez kapjak, mit főzzek vacsorára, mikor javítsam a dolgozatokat, mikor menjünk bicajozni, hogy kössem le a gyerekeket, mert otthon mindig „uncsi“. Sok a nyafogás, sok a sírás, és egyszerűen hallgatni is nehéz már, nemhogy mindenre megoldást találni. A kézimunkáról már rég lemondtam. Már lassan igényt sem érzek rá. Na, jó ez így nem igaz, de ha az eszembe jut, akkor rögtön elhessegetem még a gondolatát is. Mostanában blogot is keveset olvasok. Részben azért, mert valahogy mindig olyan posztokkal futok szembe, hogy x gyerek mellett is lehet mindenfélét csinálni, csak időt kell szakítani rá. Hát nálam ez egyáltalán nem így van. Ilyen posztok után mindig szaranyának érzem magam. (bár mostanában mindennapossá válik már ez az érzés) Nagyon nehéz gyerekek, háztartás, udvar, kert, munka mellett bármi másra időt szakítani. Nem is értem, miért sugallják mások, hogy az könnyű. Az utóbbi időben csak úgy tudok érkezni a dolgaimmal, hogy 4:30-kor kelek. Így mire mindenki felébred, addigra már kijavítom a dolgozatokat, vagy elmosogatok, rendbe dobom a házat. Egyelőre még csak 3 nap csináltam ezt zsinórban, de nem olyan rossz. Jó érzéssel indultam munkába, és mire haza megyek, akkor is viszonylag normális körülmények várnak. Eddig kb. utat kellett vágnom, hogy eljussak a konyháig. 

Azért vannak jobb napok is, szerencsére. Ha nem lennének, nem is tudom, hogy bírnám. Történtek jó dolgok, amitől jobban érzem magam. Voltunk a Tropikáriumban Budapesten a gyerekekkel. Szuper volt. Nagy élmény volt számukra is. Utána, a lefekvéseknél minden este arról beszéltünk, hogy mit láttak ott. Milyen emlékeik vannak. Rozinak pedig lett egy már szállóigévé vált mondata „Anya, képzeld el, amikor mentünk Ba-la-to-nos-ra (ezt elhúzva, lassan, odafigyelve mondja), akkor láttam egy vízlágyítót!” Ehhez azért tartozok egy magyarázattal. Amikor Vámosszabadinál átmegyünk a határon, az út mentén van egy rozsdás kicsi tengeralattjáró, ráadásul nem is Balatonra mentünk, de számukra a Balaton jelenti a kirándulást. Szóval, ha kirándulni megyünk, akkor Balatonra megyünk :)

A másik számomra pozitív dolog, hogy végre egyik napról a másikra Rozi leszokott a dudóról (cumi). Félig-meddig kényszer volt, mert kipattogott a szája körül a bőre, és ráfogtuk a dudlira. Első este volt egy kis nyafogás, sírás, de azóta szerencsére semmi. Pedig tartottam tőle, hogy mi lesz, és gyűjtöttem az erőt arra is, hogy kitartó legyek a nyafogások ellenére. Azóta Fujó, az alvókája is mostoha sorsra jutott. Azóta már az sem kell neki. De így már teljes mértékben megérett az ovira, szeptembertől mehet is :)

Tegnap a gimiben természettudományi nap volt. Naptávcsöveztünk, felfújható planetáriumban vetítést tartottunk, voltak kémiai kísérletek, és egy előadás a végén, ami számomra a legkedvesebb, legüdítőbb volt. Egy ismerősöm jött az ELTE-ről anyagfizikával kapcsolatok előadást tartani. A nanotechnológiáról volt szó. Rengeteg új dolgot megtudtam, nagyon érdekes volt. Tanultam egy ideig anyagfizikát, de valahogy sosem tűnt ilyen érdekesnek, mint most. Bemutató is volt. Ultrahanggal megtisztítottunk egy 5 centest, ugyanazzal az eljárással, amivel a fogköveket szedik le, és aerosil segítségével vízmolekulákat is sikerült bepaníroznunk. Azaz szárazvizet állítottunk elő. Hihetetlen, váratlan érzés, amikor az ember bele nyúl a száraz vízbe. Abszolút nem ilyen érzésre számítottam. Ajándékba meg is kaptuk az előállított mennyiséget, így most már a további évfolyamok is kipróbálhatják, kísérletezhetünk vele.  

Egy kis magyarázat a képhez. A csészében víz van, az aljában pedig egy 5 centes. Oldalról megvilágítjuk egy lézerrel. Normális esetben nem lehet látni a lézer sugarat, viszont mi előtte egy utlrahangos kezelésnek vetettük alá, ami által az 5 centest letisztítottuk, és mindemellett a vízben pici légbuborékok keletkeztek, mert az ultrahang megrezegtette a vizmolekulákat, megnőtt a sebességük -> lecsökkent a nyomás (Bernoulli-törvénye)->szobahőmérsékleten forrni kezdett a víz. Ezek a ici-pici buborékok pedig láthatóvá tették a lézert (az egy külön fizika óra, hogy hogyan :) )

Nem teljesen ide tartozik, de azért leírom, hogy egy-két nappal a természettudományi nap után a kémiateremben is történt egy rohadtnagy kisebb robbanás (túl jól sikerült egy kísérlet) Szóval zajlik az élet a gimiben, ami jó. Legalábbis diákszemmel nézve. Tanárszemmel azért szerencsénk volt, hogy megúsztuk sérülések nélkül, de mindenképpen emlékezetes volt a diákok számára és ez a fontos. 

Végül is a "nem is olyan hosszú" bejegyzésből a nagyon hosszú lett, de már megint kb. 2 hete írom. Őrület! A bejegyzés eleje óta azért sok minden változott. Sokkal jobbak mostanában a hétköznapok. Viszonylag jól tudom tartani a rendet, és kicsit elkezdtem újra zónázni (mármint a takarító zónára gondolok, de a tornázós zóna is igaz lenne szerda esténként). Eddig két zónán vagyok túl, a nappalin és épp ezen a héten van a hálószoba. Látható eredménye van, és úgy döntöttem, hogy nem izgatom magam nagyon a dolgon, ha csak pár cucctól szabadulok meg a lomtalanítás során, már akkor is több, mintha nem csinálnám. 

A listánk a hétvégi teendőkről olyan hosszú, hogy nincs annyi hétvége, pedig már annyira vágyom arra az állapotra, mikor már csak a fűnyírásra és a gyomlálásra kell fokuszálni. Sajnos még nagyon messze vagyunk tőle. Idén mindenképpen szeretném megcsinálni a hátsó teraszt, gyűjtöttem is már ötleteket a pinteresten, de már nem ígérek posztot ezzel kapcsolatban :)

Ja, így a végére még annyi, hogy a hétvégén sikerült kb fél órát hímeznem, aminek nagyonnagyonnagyon örültem!