2019. július 31., szerda

A helyzet mai állása

Ha jól emlékszem sokszor adtam már ezt a címet egy-egy posztnak. Ilyenkor mindig hosszú idő után jelentkezem, sokmindent kell bepótolni, elmesélni. Hosszú lesz a poszt!

Az utóbbi időben tudatosan megváltoztatjuk az éltünket. Tudjuk/tudtuk, hogy úgy, ahogy az utóbbi időben folytak a hétköznapok, valahogy nem az igazi. Nem olyan, mint amit közösen elképzeltünk. Könnyű a mókuskerékbe belefeletkezni, és annál nehezebb kiszállni belőle. A mindennapi, elsősorban munkahelyi stressz az egészségi állapotunkat is kikezdte. Főleg a Szilárdét. Ez volt az utolsó jel, hogy változtatnunk kell (bár igazából akkor már folyamatban volt). Apró dolgokkal kezdtük, de volt egy határozott lépés. Ünnepélyesen az egész családnak vettünk túracipőket, ami közben az új, egymásra jobban odafigyelő életszakasz jelképe is lett :) Ez persze  nagyon idillien hangzik, de igazából még mindig benne van a hétköznapokban a morgás, veszekedés, kiabálás a gyerekekkel. Nem áltatom magam, nehéz ez az időszak velük. Rengeteget veszekednek, bőgnek, Rozi verekedős, sokszor megtépi a Szili haját, bár Szilit sem kell félteni. Ezek a szituációk aztán rányomják a bélyegüket a napok további részére. Másrészt elég nehéz elviselni, hogy valaki mindig bőg. Esténként jó kiengedni a gőzt, mikor elalszanak, bár mostanában ez is kitolódott elég későre. Régen mindig elaludtam velük, fáradt voltam, de így sosem jutott idő egymásra Szilárddal. Ez is érezhetően megtette a hatását. Köztünk is kialakult egyfajta feszkó, dehát melyik kapcsolatban nem? A leglényegesebb az, hogy egy ilyen szituációt miként oldunk meg, hogy állunk hozzá. Ennek tudatában jutottunk a túracipők megvételéhez :) Ki is próbáltuk őket, de erről picit később.

Februárban a kényszer rávitt egy újabb cukor mentes időszak beiktatására. Valahogy ezt minden évben meg kell tennem. Sokkal jobban érzem magam közben/utána, még akkor is, ha a kezdet nagyon nehéz. Egyszerűen a szervezetem besokal, és idegesítő tüneteket produkál. Régen nem tudtam mi a bajom, most már egyértelművé vált. Az étkezésemen kell változtatni. Esküszöm 2-3 nap után érezhető a változás. Igazából ez már gimis korom óta így van, kb 20 éve, csak akkor ezt még nem tudtam, de akkor volt az első cukor mentes fél évig tartó időszak, orvosi tanácsra. Bejött! Persze ennek mindenféle más pozitív hozadéka is van. A tél során sikerült vissza híznom a tavaly lefogyott pár kilómat, ettől azóta ismét megszabadultam :D Remélem nem ez fog menni körbe-körbe... Február óta 10-11kg-t fogytam.

Sokkal jobban érzem magam a bőrömben, jó a sok visszajelzés, legyezgeti a hiúságom. Ennél talán fontosabb az, hogy azóta sokkal inkább vágyom a mozgásra. Elkezdtem futni, rendszeresen. Egyrészt megoldja a már említett esti gőzkiengedést, másrészt sokkal strapabiróbbnak érzem magam, igaz, hogy nagyon fontos a cipő, és az én esetembe a sportmelltartó megválasztása (két gyerek szoptatása után az enyémek külön utakon járnak...). Odáig jutottam, hogy beneveztem életem első futóversenyére. 5km a táv, valószínüleg utolsó leszek, de nem érdekel valahol el kell kezdeni. Van egy listám, afféle bakancslista, amire felkerült egyetemista koromban 2 pont. Ezekről 1-2 évvel ezelőttig meggyőződésem volt, hogy az a hajó már elúszott, amikor én ezeket teljesíteni tudnám. Dehát az élet sokszor hoz váratlan szituációt. Az egyik a doktori volt, a másik, hogy lefutom az Eötvös 5öst (5km az egyetemi kampusz körül). Szeptember 19-én (vagy 20?) lesz a következő, de ott már nem szeretnék utolsóként befutni, úgyhogy lehet a májusit célzom meg, de most már tuti, hogy idén, mármint az idei iskolaévben lefutom.

A másik pont a doktori. Júlis 6-án befejeztem a vizsgázós időszakot. Mind a 16 tantárgyat/vizsgát sikeresen megcsináltam. Az utolsó vizsgaitőszak olyan jól sikerült, hogy alapiskola harmadik után most ismét szín jeles lettem. Rendesen strébernek érzem magam :D Az utolsó napon 2 vizsgám volt. Káosz dinamikai rendszerekben, ahol olyan előadást nyomtam, hogy én is élveztem. Délután pedig részecskefizika. Ezt élveztem a legjobban. Előző napokban nagyon ráparáztam, mert ez valahogy mindig kimaradt, valahogy mindig megúsztam. Most viszont beugró+írásbeli+szóbeli kombóval kellett szembe néznem. De öcccsém, úgy felgyúrtam magam részecskefizikából, hogy öröm volt vizsgázni. Egyébként az atomfizika tanszéken sokkal gyakramban megfordulok az utóbbi időben, mint a csillagászatin :D . Ez több dolognak is köszönhető. Tavasszal építettünk a gimisekkel egy M Ű K Ö D Ő ködkamrát, ehhez sok segítséget kaptunk a tanszékről, ráadásul egy verseny országos döntőjében kiemelt dícséretet kaptak a csajok, bár lehet én jobban élveztem az egész projektet :D Most pedig radon detektort fognak építeni :) Na, lényeg ami lényeg, összebarátkoztam a részecskefizikával.
alfa részecskék és néhány kisenergiájú elektron (vagy pozitron EM tér hiányában nem lehet eldönteni) a ködkamrában.

A versenyen Egerben. Nagy élmény volt mindenkinek!

Ezt és az utóbbi időszak fáradalmait kipihenni, elmentünk a Magas-Tátrába kirándulni. Itt avattuk fel először a túracipőinket. Valahogy jobban vágytunk most egy túrázós kirándulára, mint tengerpartosra. Egyáltalán nem bántuk meg. Teli új élményekkel, impulzusokkal értünk haza, és már szállást keresünk a téli síelésünknek, mert ide vissza kell menni! A gyerekek leküzdötték félelmeiket, és saját határaikat. Én voltam meglepődve a legjobban, hogy minimális nyafogással mászták végig a hegyeket. Volt benne rendes igazi, sziklákon mászos túra és felvonós is. Esőben, szélben, -1°C-ban sétálós. Széles volt a paletta, de annál nagyobb élmény volt. De most már megpiszkálta az agyamat, hogy a Lomnici csúcsra úgy is fel kellene menni, hogy szép idő van. Lehet elindítok egy háttérsugárzás mérő projektet, amibe belecsempészünk egy kis Lomnicozást :) Szilárd rákapott a fényképezésre. Ennek én örültem a legjobban, mert egy csomó jó kép készült a kirándulás alatt. Mutatok is párat:
Séta a fák felett. Itt volt 14°C, szél, eső, de láthatóan élveztük :) Késő őszi feelingem volt!

Szili így félt, mikor meglátta, hogy hova másztunk ki a Rozival

Ide, a kilátó legtetején lévő hálóra...



Túra a vízesésekhez, Hrebienok:







Lábáztatása patakban
A kedvencem, Kőpataki tó és a Lomnici csúcs:

-1°C, 2 nadrág, 4 felső, 1 kiöntött forró csoki :)








Végül csónakázás a Csorba tavon:



És a megérkezésünkkor ilyen csodálatos volt a táj:



Még jön egy hét csillagásztáborozás, ahol sátorozni fogunk a gyerekekkel, életükben először, mi pedig kb 10 év után újra. Ez is extrém sporthoz hasonló lesz, ha jól sejtem :) Újra tartok előadást, nagy visszatérésként. Utána pedig jöhet az Ő S Z, hiszen már vannak jelei a közeledtének. Istenem, már alig várom! A kertünkben akkora sütőtökök vannak! Szép narancssárgák már, rendesen kívánom, hogy levegyem és jól megegyem! Idén egész szépen alakult a kertünk, Szilárd rengeteget dolgozott benne, meg is van az eredménye. Teli vagyunk mindenféle finomsággal.

Ősszel pedig új időszak kezdődik. Szili suliba megy. Hosszas vacilálás után a kisiskola mellett döntöttünk, majd kiderül, hogy jól-e. Marad itt a faluban, ugyanabban az épületben, ahova oviba is járt. Eléggé fél a változástól, így kisebb lesz a trauma, ráadásul Rozi is ott van, az udvaron találkozhatnak. Érdekes módon ott, mint a kisangyalok, tökéletes testvérek. Bezzeg itthon... Mindennek van előnye és hátránya is egyaránt. Ezt próbáltuk mérlegelni. Az idő majd megmutatja, hogy jól döntöttünk-e.
Rozi pedig egy rettenetesen hisztis, verekedős, bőgős primadonna lett. Aki ennek ellenére nagyon kemény csaj (de csak ha azt hiszi, hogy nem látjuk, amint megjelenünk jön a hiszti), és számomra hihetetlenül szép. Az már most biztos, hogy Szilárd ki fogja nyírni pár év múlva (vagy fordítva...)
Mindketten gyönyörűen rajzolnak. Szilinél néha ijesztő is, mert láthatóan máshogy látja a világot, mint mi, felnőttek. Ezt abból a folyamatból, lépéssorozatból szűrtük le, ahogy egy képet megrajzol. Rettenetes részleteket megfigyel, és nem képről másol, hanem mindent fejből rajzol. Szeptembertől kezdik a rajzsulit mindketten.

Kb ennyi fért most bele. Jön az ősz, lehet többször lesz poszt :)

2019. február 7., csütörtök

Új konyha, új hétköznapok!

Karácsony  előtt jött el a pillanat, hogy azt mondhattam, végre elkészült a konyha! Meg sem tudom mondani, mióta vártam rá. Talán már az első pillanattól, amikor a házba költöztünk, de voltak ennél sokkal sürgősebb, megoldásra váró problémák. Sokáig nem okozott kényelmetlenséget. Elfértünk, bár igazán sosem tetszett, meg eléggé le is volt élve. De a házvétel után egyáltalán nem voltunk olyan anyagi helyzetben, hogy még a konyhát is felújítsuk. Várakoztunk, gyűltek az ötletek, nőtt a vágy egy nagyobbra, szebbre. Közben megszületett a Szili és a Rozi is, úgyhogy tényleg, igazán kinőttük.
Gyűjtögettük a pénzt, persze közben ezer más dologra is kellett, mindig a konyhát toltuk odébb, hiszen használható volt.  Aztán múlt tavasszal végre bele vágtunk. Volt idő, mikor kezdtem bánni, mert rettentő nagy rombolással járt, alig volt használható a házunk nyáron. Még jó, hogy medencézhettünk kint, bár a döglesztő melegben se kint, se bent nem volt jó. Vissza tekintve már teljesen megérte. Mármint túl éltük, és most cserébe olyan konyha-nappali terünk van, ahol igazán jól, otthonosan érezzük magunkat. Totál megérte! 😃

 Jöjjenek a képek időrendi sorrendben, sokkal többet mondanak nálam...





És a végleges állapot:







Szóval ilyenné alakult a konyhánk. Az elrendezésen rengeteget rágódtunk. Szerettünk volna konyha szigetet, de a legfőbb prioritás az volt, hogy legyen egy nagy étkező asztalunk, amit körbe lehet ülni. Rajzolgattunk, IKEA tervezőt csukott szemmel is tudom már használni. Így élesben a használat után azt mondom, megérte jól átgondolni, mert lényegesen nagyobb helyünk lett, végre lett mosogatógép, amiért én minden nap hálát adok, de ami a legjobban tetszik benne, az a hangulata. Most már tényleg otthonos lett! 
Július 6-án kezdtük, és karácsony előtt egy héttel lett kész az utolsó polcocskánk. (Persze azért már előtte is használható volt)
Jöhetnek a következő tervek!

2018. július 12., csütörtök

Konyha felújítás, avagy a remény hal meg utoljára!

Ezt is megértük! Te jó ég, hány éve tervezzük! Mennyi verzió volt. Vissza idézni sem tudom!
Most a nyári szünet elején neki fogtunk. Hosszú volt az út idáig! Belül a házon ez az utolsó nagy átalakítás. A többi már kisebb, amit közben-közben el tudunk végezni. Gyűjtögettük a pénzt, terveztem, képeket, ötleteket gyűjtöttem. Tavasszal konyhastúdióban jártunk, de valahogy mindig ugyanoda lyukadtunk ki, IKEA...Metod...fehér Bodbyn ajtók...fekete ENERYDA fogantyúk...kerámia mosdó...fekete RANARP lámpák...szürke metró csempe... és még sorolhatnám. Valahogy mindig ezeknél a képeknél álltam meg. Most már minden itthon van hozzá, tegnap megvettük a szürke metró csempéket is, így teljes lett a kép. Megy a munka!
Ezen a képen minden olyan, mint a miénkben lesz. A csap, a mosogató, csempe, munkalap, szekrények... Minden! :) Csak lenne már kész!



Végül is kibontottuk a falat a konyha és a nappali között. Így sokkal világosabb, szellősebb lett a tér. Ezt már most is látni. Szilárd feltörte a csempét, felszedte a parkettát. Hívtunk profi lefolyótisztítót, mert a dugulással már a kezdetektől gondjaink voltak. Eddig el voltunk, de ha már így szétbombáztuk a házat, ki kellett használni az alkalmat. Megfogadtuk, hogy mostantól rendszeresen elhívjuk a srácot, mert már eléggé elharapózott a helyzet, megdolgozott vele rendesen. Ennek, hogy sikerült a tisztítás további rombolás nélkül, nagyon örültünk. Aztán a vízszerelővel kivésték az új lefolyónak a helyét, és az új vízvezetékek is már a helyükön vannak. Ma apu elkezdte a boltívet, ami a Szilárd szívügye volt. Este jön a villanyszerelő, aki, ha meghallja, hogy mennyivel több lámpánk lesz, mint most van, lehet a haját fogja tépni :)   Egyelőre így:




Ez pedig a mai állás, vízvezetékekkel, bordellel. Ha ma meg lesz a villanyszerelés, akkor most már építünk, nem rombolunk :)




Közben pedig a nappali is alakul. Régóta terveztük az ablak alatti részt beépíteni leülős, olvasgatós, társasozós, hideg őszi napokon tea szürcsölgetős hellyé alakítani. Ez is meg lesz a mostani átalakítás során, de valószínűleg kicsit várni kell majd az asztalosra, mert ő is átépíti a saját konyháját. Mindenesetre valami ilyesmit képzelünk: