2014. október 29., szerda

Bedurrantottuk a cserépkályhát

Már írtam pár bejegyzést a kandalló-kályha cseréről. Elérkezett az utolsó poszt is ebben a témában. Pár hete, még a szülés előtt megérkezett a kályhánk, de úgy igazán tüzelni csak a héten kezdtünk benne. Részben az időjárás miatt. Most már elég hűvösek a reggelek, és a ködös szántóföldek látványa is erősen ösztönöz a begyújtásban. Ezen a héten az egyik nővérem van velünk. Mivel ő már gyakorlott kandallózó, minden nap begyújtottunk. Főztünk almás-fahéjas teát, és míg Rozi a sziesztában aludt, addig a Szilivel legóztunk a kályha előtti szőnyegen. Idilli volt! Persze ezek az idilli pillanatok most nem tartanak sokáig, mert vagy az egyik megéhezik, vagy bekakál, vagy egyszerűen csak el kezd bőgni... :-) Node nem baj, majd csak lesznek hosszabban is ezek a pillanatok! Mutatok pár képet, bár néhány fázisról hiányzik a fotó, de azért igyekeztem! 



És csak a miheztartás végett, még egy kép: 
Szili lerajzolta a Rozikát, nekem is tátva maradt a szám!

2014. október 27., hétfő

Két éves a Szili!

Hihetetlen, milyen gyorsan repül az idő! Nemrég küzdöttünk a szoptatással, fogzással, betegségekkel. Most meg olyanokat mond, hogy az ember szája tátva marad! Két éves korára szépen megtanult beszélni. Már gyakran használ teljes mondatokat, de néha azért még egyes szám harmadik személyben beszél, de szerintem lassan ez is átmegy rajta. Az utóbbi időben felszedett pár rossz szokást, szójárást, amitől a hátunkon áll a szőr, de meg lehet érteni, hiszen nagy változás állt be az életében a Rozi érkezésével. Valahogy ezt le kell vezetni, feldolgozni. Azóta állandóan dudli lóg a szájában, amit kb 3-4 naponta dobhatunk ki, mert szétharapja. Néha átkattan neki, olyankor hiperaktív lesz, nehéz napközben elaltatni. Rákattant a telefonomra, azon nézi a meséket, és a magáról készült videókat míg én szoptatok. (Egyébkén félelmetes, mennyire ért a telefonomhoz) Viszont maradt pár jó szokás is! Még mindig imád rajzolni. A minap itt járt nálunk a gyerekorvos, Rozihoz jött. Nem hitte el,hogy Szili ilyen szép autókat rajzol. Aztán rajzolt neki os egyet, de csak ámuldozott. Mostmár nem csak autókat, hanem bácsikat is rajzol. Kiváncsi vagyok, hova fejlődik...


 Egyébként, álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen szépen fog viselkedni a Rozival  sokszor oda megy hozzá, megsimogatja, ha pelizés közben sír, akkor próbálja megnyugtatni, és azt mondogatja neki, hogy "Semmi baj!". Amikor a köldokét takaritom, vagy szokatlan dolgot csinalok vele, pl szemébe cseppentek, akkor pedig mindig azt mondja "Ne bátsa anya a Rozikát!"  Szóval igazi szeretetteljes védelmező bátty. Remélem ez nem is fog változni! 
Kedvenc étel jelenleg a brokkoli krémleves, bár mostanában nagyon rosszul eazik a Szilike,mert ugye akkor egy pillanatra meg kellene válni a dudlitól, de ezt valahogy nem kockáztatja. 

A mindennapokról picit. Egyelőre még csak 1-2 órát voltam egyedül a gyerkőcökkel, eddig mindig volt itt valaki segíteni. Még két hétig tart ez a jólét, aztán kezdődnek csak igazán a húzós hétköznapok! Viszont volt már így is olyan helyzet, amikor a Rozi a térdemre fektetve böfizett, míg a maradék tejet kifejtem (rohadt sok tejem van, új hűtőt kell vennünk lassan, vagy elmehetnék béranyának, vagy tejbank... a tejbankon komolyan gondolkodom... Nem tudom mit csinaljak ennyi tejjel)   Szóval közben fejtem a tejet, és volt meg egy szabad kezem, amivel a Szilit etettem jogurttal, mert persze ilyenkor nem akarja megenni egyedül, pedig máskor azt sem engedi, hogy hozzá nyúljak a jogurtos dobozhoz! Vannak abszurd szituációk, de egyelőre állom a sarat, még így is, hogy éjjel alig alszunk, no nem a pici miatt, hanem szili mostanaban úgy döntött korán kel, ma konkrétan 4:30-kor! Persze vissza aludni nem hajlandó, annyit tudtunk elérni, hogy befeküdt közénk az ágyba és meséket nézett a telefonomon. Persze mindig felebresztett (bele mászik az arcomba és azt mondja vigyorogva, hogy " ÉBRESZTŐ!!!" és ilyenkor mindig más mesét kell keresni neki. Röviden ennyi a hétköznapok, lenne még mit mesélni, de majd legközelebb. :-)

2014. október 19., vasárnap

Rozi baba megszületett

Hát igen, nem hiába ez a hallgatás. Október 9-én, éppen apukája születésnapján megszületett a mi tündéri, gyönyörűséges kislányunk Rozina. Most jövök rá, mennyire hiányzott ez a kislány ahhoz, hogy kerek legyen a család. Nagyon jó érzés lányos anyukának is lenni! Mindkét erzést ki kell próbálni! Szerencsések vagyunk, hogy nekünk megadatott! 3790 grammal és 51 centivel jött a világra. 




2014. október 6., hétfő

Mi újság???

Ez a Szili jelmondata ma :-), és igazából a bejegyzéshez is passzol. Két gyors képet rakok ide, és egy rövid helyzetjelentést. Az egyik kép a Row of Love aktuális állása:



Mostanában hímezgettem, amikor csak ülni, vagy feküdni tudtam, addig Szili anyuéknál volt. Mondjuk én is ott vagyok vele, de cserencsére tudok még egy picit pihenni. Már kész az első maci tappancsának több, mint a fele, és a háttérrel is elég jól haladtam. Közben kifejtettem a kéket, megpróbáltam egy másikkal helyettesíteni, de nem tetszik, úgyhogy ezt is ki fogom fejteni. Egyébként nagyon jó minta, szépen lehet vele haladni, csak az a "baj", hogy a közeljövőben pihentetnem kell majd a témát pár hónapig... 

A másik kép a jelenlegi állapotomat mutatja, összehasonlítva a Szilivel való terhességemmel. Egyértelműen más formájú hasam van, erre ez a kép döbbentett rá :-) A bal oldali 2012. október 6-án készült a jobb oldali pedig tegnap.



Még egy dolog. Ugye sok változás történt mostanában az életünkben, a mindennapokban, és a legnagyobb változás még csak most következik!  Mégis már most aggasztó jeleit látom a Szilin. A legfeltűnőbb, hogy nem akar délután aludni. Olyan velőt rázó ordításba kezd, hogy nem nagyon lehet vele bírni. Az a baj, hogy ez aztán a hátralevő napot is megpecsételi. Tiszta hiszti, csak azt lehet hallani tőle, hogy "Nem kérem!", "Nem akarom!", "Menj innen anya!" Hát mit mondjak marha rosszul esik, de mit csinaljak vele? Tegnap hosszas ordítás után a TV előtt aludt el, este fél8-kor. Egész éjjel rosszul aludt. Észre vettem, ha napközben nem alszik, akkor éjjel is rosszabbul alszik, és nem valami jó kitápászkodni az ágyból - a pisilésekkel és gyerekvigasztalásokkal együtt - kb 6-7-szer egy éjszaka folyamán. Arról meg ne is beszéljünk, mennyire kényelmetlen befeküdni mellé a szimpla ágyba, ahova most egyedül sem szivesen, nem hogy egy keresztben fekvő gyerekkel... Öregem, rohadtul tud fájni a csípőm már fél óra összekuporodás után is! Tegnap hülyére olvastam magam, gyerekpszichológus, mindenttudó anyukák véleményével, amiből azt szűrtem le, hogy két éves kor körül sok gyerekkel előfordul ez. Több kiváltó oka is lehet, amik közül nálunk most egyszerre több is érvényesül. Pl hirtelen növekedés ( mindenki azt mondja, hogy Szili hogy megnyúlt, a ruháin is észre lehet venni), családi struktúra változása, kistesó  érkezése ( ehhez nincs mit hozzá fűzni) , napirend felborulása ( mivel egyre többet van másokkal, hogy én pihenhessek, ez is elkerülhetetlen volt, addig míg a picinek nem lesz saját napirendje, addig szerintem a Szilinek sem.) Szóval nagyjából ez a helyzet nálunk most. Ma sikerült elaltatnom, de szinte egész délelőtt a lelkére beszéltem, igérgettem fűt-fát, autós kinder tojást ( most ez a mánia, a csokit nem eszi, csak a belseje kell), ha ez az ára, akkor nagyon drága alvások lesznek. Na mindegy, ma megkapja, de máskor nem ígérek ilyen felelőtlenül :-) Nincs valami szülinapi hangulatom, de legalább az altatáskor én győztem! :-)

2014. október 3., péntek

Október, a mi hónapunk!

Úgy tűnik, hogy egyre inkább! Kihúztuk a szeptembert is egyben a kis Rozikával, így már biztos, hogy októberi lesz a kisasszony is! Hát mit mondjak eléggé paráztam, hogy a négy tagú családunk negyedik tagja szeptember 30-án fog megszületni... de nem! :-) Nálunk az október a születésnapok hónapja. A sort egyelőre az enyém kezdi, 6-án, aztán nagy Szilárd 9-én és végül kisfiunk Szili, 23-án. Rozi szülinapja egyelőre kérdéses. 13-ra van igazából a dátumom, de amilyen rosszul voltam a hét elején, le mertem volna fogadni, hogy nem bírjuk addig. Szerencsére már jobb! Tegnap már sikerült a házimunkát is úgy ahogy elvégeznem, de mára egy kis hímzést tervezek, jutalmul azért, hogy tegnap mindent kivasaltam :). 



Van ám más fejlemény is! Szerdán meghozták a kályhánkat, jövő hét elején bekötik, és üzemképesre állítják, aztán már jöhetnek az esős, hangulatos napok! Majd írok róla egy külön bejegyzést, ha már tényleg készen lesz.