2013. december 3., kedd

Karácsonyi készülődés #1

Ahogy már írtam, hétvégén megcsináltuk a koszorút, és az ajtó díszt, ki is tettem őket, és az első gyertyát is meggyújtottuk. Szombaton a nővéreméknél jöttünk össze, mi hárman tesók, meg a gyerek :) Tanakodtunk, mit hogy csináljuk, mert a feltételek adottak voltak. A nappaliban nincs asztalunk, hogy a gyerek nyugodtan játszhasson, ezért csak a kandalló tetejére rakhatok bármit is, ami ég. A párkánya pedig nem túl széles, így egy koszorú nem fért volna el. Biztos volt, hogy hosszúkás kell. Volt otthon 4 egyforma ezüst gyertyám, ez is picit szűkítette a lehetőségeket, mivel szinte minden kiegészítőnk és díszünk piros, arannyal kombinálva. Az meg nemigazán passzol az ezüsthöz. Nem indult valami jól a koszorú készítés, mármint ötlet hiányában szenvedtünk. Nekem nagyon tetszenek azok a kötött koszorúk, amit pár napja tettem fel, találtunk is egy megfelelő pulcsit,  amit szét lehetett volna vágni, de valahogy nem bíztak (bíztunk) a sikerben. A pulcsi egyben marad, de a koszorú végül is elkészült. 


Nem zsúfoltuk teli, de szerintem így is nagyon szép lett. Még azért tervezek rá tenni néhány ezüst díszt (az van itthon valahol a nem használt díszek között). 
Az ajtó dísz pedig inkább terméses, piros, arany, narancs díszekkel. 
A hangulat nagyon jó volt, ropogott a tűz a kandallóban, Michael Bublé Karácsonyi lemezét hallgattuk, közben a gyerek söprögetett, táncoltunk, én össze törtem egy karácsonyfa díszt, mondván, hogy "Áh, ez csak műanyag, figyeljétek!", és egy laza mozdulattal földhöz vágtam :). Mindegyikünk meglepődött :D Szóval összeségében nagyon jó volt, most hétvégén folytatjuk, anyuéknál, mézeskalács és házikó sütéssel.

4 megjegyzés:

  1. Na ezt irigylem, sárgán, csúnyán :-) ezt a hangulatos hétvégét, a közös munkát. Biztosan nagyon jó volt a hangulat. A koszorúk is jól sikerültek.
    Én most úgy elmismásoltam a hétvégét, hogy a 2 éve kész koszorúk sem kerültek ki se az asztalra, se az ajtóra.

    VálaszTörlés
  2. Tényleg nagyon szép lett, hangulatos:) És én is irigyellek a jó kis hétvége miatt, nálunk ilyen soha nem jöhetne össze, még az anyuval kettesben (hármasban a Pannival) se...
    Rozy ne izgulj, nálunk sincs most koszorú, egész egyszerűen amiatt, amit a Hajni is írt, nincs asztalunk, csak sajnos nekünk kandallónk se. Lehet még karácsonyfa sem lesz ebben az évben. De még fűzöm a Petit:)

    VálaszTörlés
  3. Ténlyeg nagyon hangulatos volt, én nagyon jól éreztem magam, néha kell ilyen is! :) Mi ugy oldjuk meg a karacsonyfat, hogy egy komód tetejére tesszük, és a lehető legkisebbet vessszük meg. Azért nincs karácsony fa nélkül! Már biztos Panninak is tetszene, tavaly nem nagyon értette, mi a szitu :) Ja, és Kriszta, mostmár a te feladatod, hogy megteremtsd ezt a hangulatot, legalább közted és a Panni között, ez a jó a lányokban... :)

    VálaszTörlés
  4. Néha azért mi is betervezünk egy-egy kézműves délutánt a bátyám lányaival (24-21 évesek). Főleg a nagyobbik kézműveskedik - drótékszereket készít, de minden mást is kipróbál, a kisebbik ifjú író. Az én lányom még kicsi, csak 6 éves, nagyon ügyes, de vele még sokáig nem lehet dolgozni.

    VálaszTörlés