2015. február 19., csütörtök

Horgolt baba cipők #2

Cipő mániás lettem! Ez már a harmadik idén (igaz, még csak egyet mutattam ezelőtt, de ami késik, az nem múlik!) Azért jó elfoglaltság ez a gyerekek mellett, mert az apró lábak miatt gyorsan lehet haladni, hamar lesz sikerélménye az embernek! Ráadásul nagyon helyesek ezeken a bizonyos apró lábakon. Most hétvégén keresztelőre készülünk. Rozi ruháját már akkor megvettem, amikor még a pocakomban volt. Paráztam is eleget, hogy kinövi, mert akkor nem gondoltam, hogy ennyire elhúzódik ez az alkalom. Pár napja rá próbáltam, és épp tökéletes a nagyság. Egy szép fehér ruhácskáról van szó, pici kék virágokkal. Az alkalomhoz cipő is dukál ugye! :-) Először csizmát akartam horgolni, de félúton rájöttem, nem lesz elég a pamut (azóta persze találtam még egy egész gombolyagot) , de így utólag örülök, hogy nem csizma lett. Mutatom is, milyen szuper kis cipőcske lett a sok szerencsétlenkedésemből (párszor vissza fejtettem, és lett plussz két talpam is, ami nagyra sikeredett, de el tettem, jó lesz az még egyszer! )





A képek minősége nem a legjobb, de most nézzük el ezt nekem. Nehéz úgy fényképezni, hogy az egyik gyerek az ölemben, a másik meg a nyakambam csimpaszkodik (nem túlzok, tényleg így történt) :-)
Amúgy van már egy csizmácska is majdnem készen, és egy másik, félig kiszabva. Úgy tűnik, lesz még pár cipős bejegyzés!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése