2016. január 4., hétfő

You & Me

Le vagyok maradva, nagyon! Az elmùlt hónapban sokat foglalkoztatott egy új dolog. Úgy döntöttem belevágok egy üzletbe. Igazából ez nem a hagyományos értelemben vett üzlet, inkább csak saját és mások örömére varrás. Nagy volt az izgalom, főleg az elején. Voltak álmatlan éjszakák, annak ellenére, hogy a gyerekek jòl aludtak. Ez az izgalom mára már picit alább hagyott szerencsére. Terveztem saját logót, legyártattam a cimkèt, amit a ruhákba, sapikba varrok. Rendeltem egy rakás anyagot, de még mindig nem  eleget. Az egész vagyonunkat anyagokra tudnàm költeni, és persze újabbnál újabb varrógépekre. Az igazat megvallva épp alkotói válságban vagyok, ezért írom a blogot varrás helyett :-)
Hétvégén voltunk üzletekben, mikor meglàttam a helyes pólókat 2,50€-ért és hasonló árakért, erősen elgondolkodtam, hogy megèri-e estènkènt az altatás után még ezzel foglalkozni, hiszen ennyiért még anyagot sem veszek... Szomorú, hogy így kiölik az emberek kreativitását, illetva az alkotás vágyát. Úgy döntöttem, csak akkor varrok, ha örömet okoz, és kedvem van. Lehet pár nap mùlva máshogy fogom látni a helyzetet, de most kicsit letörtem.Na mindegy, mutatok pár dolgot amit eddig varrtam magunknak és megrendelésre másoknak.
Itt a logó, rá kattintva elérhető a You & Me facebook oldala.
Kifordítható sapik sàllal (a teljesség igénye nélkül):




Babák, és más játékok:


És a legújabb a Rozi otthonka melegítő szetje:

Szóval ezeket "kreatívkodtam" az elmúlt, durván egy hónapban. Millió ötletem van mèg, időm lehetne több. A varrás feltölt energiával, haszna is van, jobban bírom a hétköznapi megpróbáltatásokat, amiből még mindig van elég, de erről majd máskor :-)

3 megjegyzés:

  1. Jaj de örülük, hogy írtál, már úúúgy vártam!!!nagyon szép minden, amit varrtál.:-)

    VálaszTörlés
  2. Köszi! Örülök! :-) igyekszem majd többet írni. Most úgyis alább hagyott a varrós kedvem :-)

    VálaszTörlés
  3. kedves hajni! ha megírod az emil címedet, írnék pár sort neked privátban. imecseva@gmail.com

    VálaszTörlés