2013. október 27., vasárnap

Séta + Látogatók + Szülinap = Hosszú hétvége

Csütörtökön Szilárd szabizott, itthon volt. Illetve csak elvileg, mert annyi elintézni valót tervezett, hogy így is csak este jött haza. Na nem baj, valahogy mégis olyan jó volt. Pénteken azért már tudott picit velünk is lenni. Elmentünk gyümölcsfákat venni, hogy aztán pár év múlva legyen egy csomó finom gyümölcsünk. Persze egész hétvégén a mai bulira készültem. Takarítottam, sütöttem... Egész jól sikerült is elkészülnöm, bár ahogy ma délelőtt belegondoltam, nem is volt olyan sok dolgom, mint először gondoltam, mert mindent megcsináltak helyettem. Még tortát sem sütöttem a gyereknek. Ezt picit sajnáltam, de felesleges volt, mert így is volt annyi minden, hogy el sem fogyott... Végül is szerdán kapott tortácskát, de azért az mégsem az igazi, mert nem is kellett sütni. Na mindegy, volt tortája, égett az egy szál gyertyája, el is fújtam szegénynek véletlenül :) . 

Szombaton elsétáltunk a házunk mögötti szántóföldeken az első fasorig. Találtunk egy csomó csipke bokrot, már csak meg kell várni, hogy megcsípje a dér, aztán lehet szedni, és beáztatni teának. Élveztem nagyon. Baba hordóba (kenguru) tettük a gyereket, magamra kötöttem, Szilárd pedig hozta a kutyákat. Öröm volt nézni, hogy mennyire boldogan futkároztak.

Szombaton este aztán Szilárd neki fogott elültetni a fákat. Közben látogatóink jöttek, Christine-ék, gyerekestül, családostul :) . Annyira aranyosak voltak ezek a gyerekek! Főleg Panni. Olyan kis mosolygós. Úgy megölelgette a Szilit, hogy szegény gyerek alig tért magához :) Viszont ismét bebizonyosodott, hogy Szili nem egy ismerkedős közvetlen típus :). Node, nem baj! Panni oldotta a helyzetet :) Jót játszottak, autóztak, a hálószobában az ágy mellett mászkáltak. Volt egy megható pillanat, ahogy láttam a két gyereket... Tetszett az érzés ;) Kaptunk szülinapi ajándékot is. Szili ajtajára névtáblát, már fel is ragasztottuk, és megegyeztünk Szilárddal, hogy a következő hosszú hétvégén (azaz a következő hétvégén) megcsináljuk a szobáját. Ilyen  szép névtáblához szép szoba dukál. Ezen kívül egy csomó fonalat is kaptam, így már kb 70-re tehető a fonalaim száma, de az az érdekes, hogy egyetlen egy pirosom sincs. Lehet, holnap teszek ellene  :) Ezúton is  köszönjük az ajándékokat, és a látogatást! Remélem legközelebb még többet tudnak együtt játszani! Aztán megyünk ám együtt baba-mama klubba! :)



Ma pedig szülinapoztunk. Csini ruhába öltöztünk, legalábbis a gyerek. Sokat játszott, össze ettünk mindenféle hülyeséget, csomó sütit... Szili megint egy csomó tortát benyomott. Volt egy szép tortácskája, almás-piskótás, nagyon bejött neki! Sokat nevetett, mászkált, el is fáradt rendesen! Este egyáltalán nem kellett altatnom, beájult a karomban, és ennyi!




Kézimunkázni nem nagyon volt időm, a sapkáját kezdtem csak kötni, de kb háromszor újra kezdtem, és még most sincs megkötve egy sor sem... Szóval nagyon eredményes volt! Viszont a zsiráfot, amit a Szili rágcsál, azt a növérem szabta-varrta, és annyira jól sikerült! :) Ráadásul mikor meglátta a gyerek, úgy elkezdett sikongatni, öröm volt nézni! Most estére már mindkét szarva tiszta nyál... :)

3 megjegyzés:

  1. Szép hétvége:) És már várom a klubbot, igyekszem minél hamarabb hazamenni egy hétre. Marika nagyon szép zsiráfot készített:)

    VálaszTörlés
  2. Erika varrta, ha kell a mintája, szólj! :) Szilinek nagyon tetszik, akárhányszor meglátja, mindig elkezd sikongatni :D
    Már én is várom a klubbozást!

    VálaszTörlés
  3. Ja, én összeraktam a nővérem-et és azt, hogy a Marika van a képen a Szilivel:)) Bocsi Erika!! Nagyon szép a zsiráf:)

    VálaszTörlés