2013. november 8., péntek

Új rovat indul! - Mit főzzek holnap?

Jövő héttől komoly főzéseket tervezek. Mivel a gyerek is már elég idős ahhoz, hogy azt egye, amit mi (kisebb-nagyobb változtatásokkal), eljött az ideje a mindennapos főzésnek. Részben pénzmegtakarítás is áll a háttérben, ezért az összeállított menükben ritkán fogunk találkozni királyrákkal :), inkább mindennapi, hagyományos, pénztárcakímélő recepteket tervezek. A rovatban - amit minden pénteken írok majd - megtervezem a következő heti menüt, összeállítom a bevásárló listát, hogy hét közben ne kelljen feltenni a nagy kérdést: "Mit főzzek holnap?". A lista azért szükséges, mert a hétvégi nagybevásárlás során mindig veszünk egy csomó hülyeséget, aminek a feléről meg is feledkezünk, és jó ha végül nem a kukában végzik. Ez az igazi pazarlás, ez ellen szeretnék tenni. Most is van egy csomó minden itthon, de mégsem tudnék mit főzni. Szóval picit átláthatóbbá szeretném tenni a háztartásnak ezen területét. Most, hétvégén azt tervezem, hogy kitakarítom a hütőt. Mindent kidobok, ami lejárt, rendszerezem a polcokat, dobozolom, amit dobozolni kell, felcimkézem azt, ami arra érdemes.  Remélem, valami ilyesmi látvány fog fogadni:

Így látni fogom, mi van otthon, miből tudok gazdálkodni. A jövő heti menü ezért még egyáltalán nem fix, sőt, egyelőre fogalmam sincs róla. A mélyhűtőből is szeretnék elhasználni ezt-azt, mert már egy darab húst sem tudok bepréselni. Közben meg teli van mindeféle földi jóval! Recepteket nem igérek, max akkor, ha saját, vagy anyu ötlete. Végülis nem receptgyűjteményt szeretnék, hanem egy tervet, minden hétre, ami esetleg másnak is kiindulópont lehet, és ami segít, hogy kézbe vegyük az elszabadult háztartás ügyes-bajos dolgait.  

2 megjegyzés:

  1. Hajni, ezt nem hiszem el:) komolyan egy rugora jar az agyunk! Ma ugyanezt mondtam a Petinek! A listat, a nagybevasarlast, a kukaban vegzodest! Es most olvassa a bejegyzesedet, es hummog, hogy tenyleg:) csak te tudsz is fozni, en meg nem:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ez nem véletlen! Ugyanabban az életszakaszban vagyunk, ugyanazokkal a problémákkal... :)

      Törlés