2014. október 6., hétfő

Mi újság???

Ez a Szili jelmondata ma :-), és igazából a bejegyzéshez is passzol. Két gyors képet rakok ide, és egy rövid helyzetjelentést. Az egyik kép a Row of Love aktuális állása:



Mostanában hímezgettem, amikor csak ülni, vagy feküdni tudtam, addig Szili anyuéknál volt. Mondjuk én is ott vagyok vele, de cserencsére tudok még egy picit pihenni. Már kész az első maci tappancsának több, mint a fele, és a háttérrel is elég jól haladtam. Közben kifejtettem a kéket, megpróbáltam egy másikkal helyettesíteni, de nem tetszik, úgyhogy ezt is ki fogom fejteni. Egyébként nagyon jó minta, szépen lehet vele haladni, csak az a "baj", hogy a közeljövőben pihentetnem kell majd a témát pár hónapig... 

A másik kép a jelenlegi állapotomat mutatja, összehasonlítva a Szilivel való terhességemmel. Egyértelműen más formájú hasam van, erre ez a kép döbbentett rá :-) A bal oldali 2012. október 6-án készült a jobb oldali pedig tegnap.



Még egy dolog. Ugye sok változás történt mostanában az életünkben, a mindennapokban, és a legnagyobb változás még csak most következik!  Mégis már most aggasztó jeleit látom a Szilin. A legfeltűnőbb, hogy nem akar délután aludni. Olyan velőt rázó ordításba kezd, hogy nem nagyon lehet vele bírni. Az a baj, hogy ez aztán a hátralevő napot is megpecsételi. Tiszta hiszti, csak azt lehet hallani tőle, hogy "Nem kérem!", "Nem akarom!", "Menj innen anya!" Hát mit mondjak marha rosszul esik, de mit csinaljak vele? Tegnap hosszas ordítás után a TV előtt aludt el, este fél8-kor. Egész éjjel rosszul aludt. Észre vettem, ha napközben nem alszik, akkor éjjel is rosszabbul alszik, és nem valami jó kitápászkodni az ágyból - a pisilésekkel és gyerekvigasztalásokkal együtt - kb 6-7-szer egy éjszaka folyamán. Arról meg ne is beszéljünk, mennyire kényelmetlen befeküdni mellé a szimpla ágyba, ahova most egyedül sem szivesen, nem hogy egy keresztben fekvő gyerekkel... Öregem, rohadtul tud fájni a csípőm már fél óra összekuporodás után is! Tegnap hülyére olvastam magam, gyerekpszichológus, mindenttudó anyukák véleményével, amiből azt szűrtem le, hogy két éves kor körül sok gyerekkel előfordul ez. Több kiváltó oka is lehet, amik közül nálunk most egyszerre több is érvényesül. Pl hirtelen növekedés ( mindenki azt mondja, hogy Szili hogy megnyúlt, a ruháin is észre lehet venni), családi struktúra változása, kistesó  érkezése ( ehhez nincs mit hozzá fűzni) , napirend felborulása ( mivel egyre többet van másokkal, hogy én pihenhessek, ez is elkerülhetetlen volt, addig míg a picinek nem lesz saját napirendje, addig szerintem a Szilinek sem.) Szóval nagyjából ez a helyzet nálunk most. Ma sikerült elaltatnom, de szinte egész délelőtt a lelkére beszéltem, igérgettem fűt-fát, autós kinder tojást ( most ez a mánia, a csokit nem eszi, csak a belseje kell), ha ez az ára, akkor nagyon drága alvások lesznek. Na mindegy, ma megkapja, de máskor nem ígérek ilyen felelőtlenül :-) Nincs valami szülinapi hangulatom, de legalább az altatáskor én győztem! :-)

2 megjegyzés:

  1. Boldog szülinapot így utólag is, ha nincs is olyan hangulatod. Nehéz lesz az első hónap, de a nők, anyukák mindent kibírnak. Hozzon Rozi Szilinek valami ajándékot, legalább egy picit javít a helyzeten. Igaz az én fiam 12, 5,5 év van köztük, de még most is féltékeny :-)
    Sok erőt kívánok, a szüléshez és a továbbiakhoz is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a jó kívánságokat! Igen, Szili már leadta a rendelést, hogy mit szeretne kapni a Rozitól :-), már be van készítve a két kis járgány. Hát igen, biztos vagyok benne, hogy nehéz lesz, és attól tartok nem csak az első hónap, inkább az első év, de valahogy csak túl tesszük magunkat rajta! :-)

      Törlés