2015. augusztus 20., csütörtök

Esti séta

Sajnos ritkán van olyan alkalom, amikor az egész család, apa, anya, gyerekek együtt megyünk sétálni. Ezért is érdemel említést az ilyen alkalom, főleg, ha ilyen jól sikerül. Igazából már nagyon régen voltunk kint hosszabb ideig. A 40 fokokat már nagyon rosszul bírtuk. Általában csak kiléptünk a teraszra, be a medencébe, aztán vissza a házba. Ezen a héten végre jó idő van, még akkor is ha esik (mert én ezt rohadtul élvezem, de tényleg) Szilinek viszont gennyes mandulagyulladása volt, magas lázzal, szóval megint nem nagyon mentünk ki. Szerencsére mára már teljesen jól van, amit a felhalmozódott energiái is mutatnak. A délutáni alvása után (mert most hogy beteg volt, minden nap aludt) fogtuk magunkat és elindultunk fagyizni, játszóterezni, és egy nagyot sétálni. Voltunk a szokásos csilizparti horgászáson, kacsalesen.

 Fagyiztunk, csusziztunk és kipróbáltuk az összes, kb 6 hajóhintát. Meg sem tudom mondani, hogy mikor hajóhintáztam utoljára. Közben már az ősz párás rothadófaleveles illata is megcsapta az orrom. Ma éreztem először idén. I M Á D O M!  Meg azt amikor a szántó-trágyázó traktor benzingőze száll be az ablakon lefekvéskor, nyakik betakarózva. Nem tudom jobban leírni azt az illatot, de valami isteni! Viszont arra még várni kell. Pedig már annyira várom az igazi levelekbe gázolós, gubacs szedős őszt. Előtte viszont még ovi kezdés. Ez is biztos megadja majd az alaphangulatot. Nem tudom örüljek-e vagy sem. Remélem nem lesz túl rémes :-)
Amúgy már a képek színén is látni az őszies beütést.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése