2015. augusztus 14., péntek

Házfelújítás - padlás szigetelése

Igazából még ez is egy lemaradás pótlása, mert még ez is tavaly ősszel történt, de jobb később, mint....
Szóval szeretném, ha ezek az emlékek, a sok munka nem veszne feledésbe, és tudjuk majd felidézni ezt az időszakot is.
Az első télen -ahogy már korábban említettem- sok meglepetés várt ránk, miután megvettük a házat. Csukott ablak mellett fújt a szél a hálóban, a hátsó ajtón akkora rés volt, hogy behordta a havat a szél a folyosóra. Első év még valahogy eltelt. A második télen viszont már volt egy pici babánk, akinek jól befűtöttünk, de néha még így is fáztunk. Ezután kaptunk olyan gázszámlát, hogy kihagyott a szivem, mikor megláttam (az ablakcsere árának harmada volt kb). Eldöntöttük, valamit muszáj csinálni. Ekkor jött a nyílászárók cseréje nyáron, ősszel pedig a padlás szigetelése. Egyszer ha lehetőségünk lesz rá még a falakat is szigetelni szeretnénk.

A padlás szigetelését sok előkészülettel kedtük. Úgy gondolták az előző tulajok, hogy ha teli hordják a padlást régi szőnyegekkel, karton papirokkal, az úgy rendben lesz. De volt 5-6 üvegvatta tábla, autóülés, és még ki tudja mi minden, amiről én nem is tudok.

Szilárd az egyik baratjával megbontotta a cserepet a tetőn, és mindent kidobáltak az udvarra. Már ez is egy egész napot felemé
sztett, de kinyílt a tér a padláson. Rendesen elgondolkodtam, milyen szuper lenne egy szoba ott fent. Aztán jött a portalanítás, na ez is komoly feladat. Szilárd söprött, porszívózott több napon át, mire elfogadható lett. Közben megérkezett a szigetelő anyag is. 
Viszont a padlás feljáron, ami egyébként is életveszélyes volt, nem fért fel. Úgyhogy a feljáró is ki lett bővítve (ez is egyszerűen hangzik így leírva, de komoly meló volt kivésni a vasbetont). Került rendes lépcsős feljáró is.
Aztán felhordták a cuccot.
És három rétegben szép sorjàban le lett pakolva.


Több fényképet nem találtam, de lényeg, hogy több hétvégén keresztül rakta a Szilárd, néha a Szili is segített neki, végül még a tél beállta előtt el is készült. Az első télen jól vizsgázott, de akkor még nem értékeltem annyira, mint most nyáron a 40 fokban. Hiszen érezhetően hűvösebb van a házban, ami most felbecsülhetetlen.

Idén már nem tervezünk semmi komolyabbat. Még a kerítést befejezzük, ősszel szeretnék egy részt füvesíteni, aztán remélem kicsit pihenünk és legalább hétvégente együtt lesz a család. Ránk férne....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése