Ötletek a hétköznapokra: A dolgok mai állása

Már nagyon rég óta szerettem volna írni a blogra, de most valahogy nem jött össze. Valahogy semmi nem jön össze. Nem vagyunk jó passzban, pedig itt az október, a szülinapjaink hónapja. Ennek ellenére most összetörve, kimerülten, picit betegen próbáljuk túlélni az aznapot. Sok reményt fűztem az ovihoz, hogy majd utána milyen jó lesz. Mennyi mindent meg tudok majd csinálni, főzök, takarítok, kézimunkázok... Hát ebből egész konkrétan semmi nem jött össze egyelőre. Rozi nagyon sírós, már a tizedik foga is kint, és ezek a négyesek azért eléggé megviseli. Mindemellett már vagy 3 hete náthás. már kapott antibiotikumot, amitől elmúlt, teljes 5 napra. ma reggel megint arra ébredtünk, hogy újra náthás, pedig az antibiotikum még le sem járt. Igaz, hogy nincs más gond, csak a nátha, nem is lázas, remélem nem is lesz. Amúgy ezt az ovinak tudom be. Amikor reggel megérkezünk, az oviban levő gyerekek megrohamozzák a Rozit, és kb addig gyömöszölik, szorongatják, puszilgatják, míg én a Szilit öltöztetem. Hazafele dettó. Úgyhogy ma reggel már a Szilárd vitte a Szilit oviba, először. Egyébként még mindig sír a Szili reggelente. Már eljutottunk odáig, hogy nem sírt, csak nyafogott, hogy nem akar menni oviba, de nem sírt. Aztán lebetegedett. Azóta sír, de azért nem vészes. Viszont egyértelműen nem segít amikor az óvónő azt mondja neki, "Majd az ablakból integetünk!". Nem kéne, akkor még jobban elkezd ordítani. Ezt csak az egyik óvónő csinálja,, de szólni fogok, hogy ne tegye. A másikkal nem integetnek az ablakból. Igaz, akkor is sír, mikor bemegy az osztályterembe, de mire kimegyünk az épületből, már halljuk, hogy csend van, nincs sírás.
Amúgy ezt leszámítva is rengeteget bőg a Szili, már nincs idegem hallgatni. Sokszor elveszítem a fejem, és kiabálok vele. Tudom, hogy olyat is mondok neki, ami hosszú távon nem a legjobb, de egyszerűen ez a mindenen bőgök dolog már kikészít. Arról ne is beszéljünk, hogy mellette még a Rozi is bőg. Szóval úgy érzem, az utolsókat rúgom, testileg, lelkileg is kimerültem. Az utóbbi 2-3 hétben minden nap bőgök, még a szülinapom sem volt jobb. Egyet kértem, egy mozizást, de valahogy az sem akar össze jönni. Én meg csak azt érzem, egyre jobban darál be a helyzet, és egyre kevésbé látok kiutat. Nem jó ez így, annyit tudok, de egyszerűen nem tudok lépni semmit. Azt sem tudom, mit kéne. Mindenki csak számlálja, pihenjek, szakadjak ki a környezetből, mert a gyerekeknek sem tesz jót, hogy így látnak, hogy ilyen az anyjuk. Én is tudom, de mondjanak egy konkrét megoldást, mert én már nem tudok kitalálni.
Közben azért meg kell említenem, hogy Rozi betöltötte az egy évet. Épp a szülinapján tetszett meg neki a járkálás, azóta már hosszabb utakra is el mer indulni. Még totyorog, lassan, megfontoltan lépked, kivéve, ha valaki várja őt, mert akkor rohan :) Egyértelműen megérti, hogy mit szeretnék tőle, és magát is jól megérteti. Szerintem nagyon jó testvérek lesznek a Szilivel, de az utóbbi időben a Szili is kapott már tőle, igazi harcias kislány, nem hagyja magát.
Visszatérve az ovihoz, pénteken az egyik óvónő azt mondta, el van kényeztetve a Szili (ami igaz, de mastol hallani rossz volt), mert hogy nem tud egyedül enni, nem tud egyedül vetkőzni, öltözni.... annyi mindent felsorolt végül is, hogy ha ezt mindet tudná egyedül, nem kellene ott ülnie senkinek a gyerekekkel. Amúgy meg igenis tud enni egyedül, de tény, hogy mióta a Rozi megszületett sok mindenben visszafejlődött, visszababásodott. Mit csináljak vele? Majd átmegy rajta. Ez van! Egyébként meg nagyon ügyesen felhúzta ma is a cipőjét, egyedül pisil, és az ölben altatáshoz sem én szoktattam hozzá, hanem az óvónők, úgyhogy azt már ne nekem róják fel! Ezt mondtam is nekik.

Na mindegy, nem rinyálok tovább, csak mondom, hogy ezért van, hogy itt sem nagyon jelentkezem. Azért megmutatom, hogy állok a macik hímzésével.