2013. október 15., kedd

Rólam, rólunk

Pár napja megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy - mivel napról napra egyre többen látogatjátok a blogot (aminek én rettentően örülök) - itt az ideje a bemutatkozásnak. Ahogy az a bal sávban is olvasható, idézem:  "a világ legjobb férjének felesége és egy csodás kisfiú anyukája vagyok". Jelenleg éppen anyaságim (gyermekgondozási szabadságom) második évét kezdtem. Eddig egy gimnáziumban tanítottam fizikát és informatikát, bár az infót annyira nem  szeretem. Az informatika számomra csak eszköz, és igazából nem is tanultam túl sokat. A végzettségem szerint okleveles csillagász vagyok (Msc - és nagyon büszke vagyok rá :) ), de távcsőbe kb évente kétszer nézek, főleg most, hogy itt a gyerek. Ezt picit sajnálom, bár mindig inkább az elméleti része érdekelt. Szilárd viszont amatőr csillagász. Ez azt jelenti, hogy papírja nincs róla,  de csinálja (A papír alapján geofizikus, de kb annyi köze van hozzá, mint nekem...). Szóval ő többször néz távcsőbe. Jól kiegészítjük mi egymást :) . Ez sosem volt vitatott.
A mi kapcsolatunk első ránézésre fura lehet, mivel 16 azaz 16 év korkülönbség van köztük. Akik ismernek talán már megszokták, ha mégsem az az ő bajuk. Az első pillanattól kezdve tudtuk, fontosak leszünk egymás életében, de nem tudtuk, hogyan, milyen formában, hiszen amikor megismerkedtünk én 18 voltam, épp érettségi után, nagy tervekkel. Budapestre költöztem, ELTE-re jártam, új embereket ismertem meg. Arról nem is beszélve, hogy Szilárdnak is meg volt már a maga élete. Ki gondolta akkor, hogy ez pár évvel később ilyen irányú változást vesz? :) Végülis a sors úgy alakította utunkat, hogy 2010-ben összeházasodtunk (lehet giccsesen hangzik, de tényleg ez volt életem egyik legszebb napja) és tavaly októberben megszületett türelmetlenül várt kisfiunk.

Imádom, hogy van két nővérem, régebben sokszor alkottunk együtt vagy egymásnak mindenféle jó dolgokat. Aztán valahogy elmaradt. Nagyon oda kell figyelni az életben, hogy ezek a jó pillanatok, mikor együtt a család, ne tűnjenek el, mert bele lehet pörögni a hétköznapokba, aztán jó esetben az ember erre rájön, és megpróbál ellene tenni. Ez a legjobb eset, van aki rájön, de nem tesz semmit, de olyan is akad  (nem kevés), aki rá sem jön, hogy a mókuskerék szerves része, sőt díszpolgára! Szóval én észre vettem, hogy velem is ez történik, mármint a munkában is, meg azóta is, hogy itt a Szili velünk. Kicsit kezdtem begolyózni a napi rutinoktól. Ezért jó a blog, motivál, hogy mindig csináljak valami olyat, amiről érdemes lehet írni, még akkor is, ha csak apróság.
Sorozatfüggő vagyok, imádom "szitkomokat". Ha a Jóbarátokat nem láttam ezerszer, akkor egyszer sem! Gilmore-ékat is nagyon szeretem, lassan már azt is tudom kívülről, de az új nagy kedvenc a Férfi fán terem. Szeretnék egyszer eljutni Alaszkába (nem a film miatt, még azelőtt kezdődött ez a furcsa vonzalom). Imádom a jegenyefasort, az őszt, hóesésben sétálni, ajándékot adni, takaró alá bújva teát kortyolni, a Balatont, kutyákat, mindent ami karamellás vagy mogyoróvajas (főleg a Reese csokit, majdnem elfelejtettem, pedig megdöglök érte, kár, hogy nálunk nem kapni :( )...
Nem akarok sokat hadoválni, a lényeg, hogy életem legjobb szakaszban vagyok, és ezt próbálom így megélni, igyekszem mindenben a jót láni, bár néha nehéz. A legnagyobb feladatunk, hogy boldogságban, szeretetben, összetartó családban neveljük kisfiunkat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése